Tepsiben sült fánk

2016. november

Tepsiben sült fánk

Én a fánkkal úgy vagyok, mint Gombóc Artúr a csokival. Lehet az kerek, szögletes, hosszúkás, gyorsan összedobott, olajban vagy tepsiben sült, töltött vagy töltetlen, csokis vagy cukormázas, egyre megy, szeretem mindet. Egy dolgot viszont nagyon utálok a saját otthonomban, méghozzá bő olajban sütni bármit is. Nem csak azért, mert nem egészséges, hanem azért sem mert olyankor mindennek, beleértve az összes kárpitot és saját magamat is, extrém olaj szaga lesz, ráadásul ott kell álldogálni mellette, ki tudja meddig. Úgyhogy nálunk talán évente maximum egyszer-kétszer fordul elő, hogy valami bő olajban a tűzhelyen sül, mivel szerencsére szinte mindent remekül meg lehet sütni a sütőben is.

Erre kitűnő példa ez a fánk is, ami egy nagyon könnyen összeállítható kelt tésztából készül, és a végeredmény, sütés után egy igazán puha és foszlós finomság lesz. Természetesen nem ropogós külsejű szalagos fánkról beszélek, hiszen azt csak bő olajban sütéssel érhetjük el, de ennek ellenére érdemes elkészíteni, mert nem bonyolult, olaj szag helyett pedig csak finom sütemény illat terjeng tőle a házban és a végeredmény tényleg nagyon finom.
Ezúton is köszönöm a receptet Citromhabnak, akinek nagyon szeretem a blogját. :)

Tepsiben sült fánk
Tovább a cikkre “Tepsiben sült fánk”

Megosztás: