Mézes-gyömbéres csirkeszárnyak kakukkfüves újburgonyával

2016. július

Mézes-gyömbéres csirkeszárnyak kakukkfüves újburgonyával

Szerintem úgy a legfinomabb a csirkeszárny, ha az ember jó maszatos, ragacsos lesz tőle. :)
Ehhez van is egy remek mézes-gyömbéres pác receptem. A csirkeszárny olcsó, és ha ügyesen készítjük el, akkor nagyon finom tud lenni, úgyhogy ezt érdemes kipróbálni.






Hozzávalók a csirkéhez:


  • 1 kg csirkeszárny
  • 1 hüvelykujjnyi darab friss gyömbér reszelve
  • 1 citrom reszelt héja (kezeletlen citrom, ha lehet)
  • 4 evőkanál olívaolaj
  • 4 evőkanál sötét szójaszósz
  • 4 evőkanál méz
  • Fél teáskanál kínai ötfűszer keverék (ennek összetevőit itt megtaláljátok), só és frissen őrölt bors ízlés szerint.

Hozzávalók a körethez:


  • 1 kg újburgonya
  • 25 dkg fehér csiperkegomba
  • 1 kis fej fokhagyma
  • 1 dl olívaolaj
  • Fél citrom vékony karikákra vágva
  • 4-5 ág friss kakukkfű
  • Só és frissen őrölt bors ízlés szerint

Elkészítés:


A pác hozzávalóit keverjük el egy tálban, majd forgassuk bele a megtisztított csirkeszárnyakat, szorosan fedjük le és néhány órára vagy egész éjszakára tegyük hűtőbe pácolódni.

Másnap a sütőt melegítsük elő 200 fokra (gázsütő 6-os fokozat), egy tepsit béleljünk ki alufóliával. Ez azért fontos, mert a mézes pác könnyen leéghet, így ha még szeretnénk az adott tepsit újra használni a közeljövőben, akkor ne felejtsük el ezt a lépést. Vékonyan kenjük ki olajjal és helyezzük rá a csirkeszárnyakat (a maradék pác egy részével meg is locsolhatjuk). Anélkül, hogy lefednénk, süssük őket szép arany-színűre kb. 35-40 perc alatt.

A köret:


A körethez az olajat és a megtisztított, tetszés szerinti nagyságúra vágott zöldségeket öntsük egy sütőtálba, keverjük össze sóval és borssal. Az újburgonyát ne hámozzuk meg, csak mossuk meg alaposan, sőt a fokhagyma gerezdeket sem muszáj meghámozni, dobjuk őket a tálba héjastul és amikor megsültek, könnyedén ki lehet nyomni az édes fokhagymagerezdeket a héjukból.

Helyezzük a tetejére a citromszeleteket és a kakukkfű ágakat (ezeket a sütés végeztével el tudjuk távolítani), takarjuk le alufóliával vagy fedővel. 200 fokra előmelegített sütőben (gázsütő 6-os fokozat) süssük kb. 1 órán keresztül, majd vegyük le a fóliát és süssük további 20-30 percig, amíg kellően szép színe lesz.

Tippek:
Ha nem kapunk kezeletlen héjú citromot, akkor áztassuk őket jó meleg vízbe legalább fél órára, majd egy tiszta szivaccsal vagy kefével alaposan mossuk meg őket. Így sem lehet garantálni, hogy a vegyszerek 100%-ától megszabadulunk, mivel ezek sajnos nagyon mélyre hatolhatnak a gyümölcsben, de mégis sokat tehetünk ezzel azért, hogy minél kevesebb kerüljön belőlük az ételbe.





Jó étvágyat kívánok!

Megosztás: